Útközben Thaiföldön

Ayutthayát, ma Unesco világöröksége, a 14. század elején I. Ramathibodi alapította és nevezte ki az országa fővárosának és hamarosan egy birodalom központja lett.  A királyságnak nem voltak merev határai, hanem a fővárostól kifelé haladva egyre halványabbá  váltak, egyszer nagyobb lett, egyszer összement. Mivel a legmesszebb lévő területekről a macska távol volt, ott táncolhattak az egerek, legalábbis amíg rendszeresen adót fizettek. A thaiok sohasem próbálták vallásukat vagy belső politikájukat a  provincia területekre véres eszközökkel rákényszeríteni, a tolerancia már akkor jellemző volt rájuk.  A központ a Chao Phraya ölében terült el és a történelmi források Siam-ként kezdték emlegetni. Kereskedelmet folytatott, többek között, Kínával, Vietnammal, de idővel az európai kereskedők, spanyolok, hollandok, franciák, portugálok sem maradtak el. Legnagyobb kiterjedését a 17. században érte el, idővel a város lakossága 1 millióra emelkedett. A 1767-ben egy burmai támadás porig rombolta és a menekülő thaiok a mai Bangkok területére menekültek. Ma már csak a régi ragyogás romjai találhatók itt és az Ayutthaya Történelmi Parkot alkotják. Egy régészeti helyszín palotákkal, buddhista templomokkal, kolostorokkal és szobrokkal.  

Szégyenszemre bevallom, én Ayutthaya-ban még sosem voltam. Ideje ezt csúfosságot bepótolni, ideje lesz arrafelé is szétnézni. Szorgalmasan böngészem az internetet, hogy hogyan, miképpen mehetek, mi vár rám, mire készüljek. Találok is több tucat blogot, semmi gond nincsen. Bangkokból lehet menni vonattal, busszal, taxival, hajóval, vagy akár egy csoportos idegenvezetővel. Az utóbbiak úgy 50-60 euró között mozognak, de vannak drágábbak is, ide-oda visznek.   Ha a saját szakállamra csinálom és megérkeztem vagy gyalog bejárhatom a régi fővárost, vagy egy tuk-tukot bérelek. Emlékszem, kb. 4 éve vonattal zötyögtem Udon-Thani-ba és az ablakból láttam már romokat. Minek ide kérem szépen egy idegenvezető vagy akár egy taxi, leszállok a buszról vagy a vonatról és mindent kényelmesen letalpalok. Úgy legyen. 

A vonatot választom. A szokásos fake hírekkel ellentétben Bangkok híres vasútállomása, Hua Lamphong, (még) nincsen bezárva. A pusmogásból annyi igaz, hogy 2021-ben valójában tervezték a sínek felgönygyölítését, egy új (Bang Sue Grand) állomás megnyitását és ezzel egy időben múzeummá való átalakítását. De a tervek Thaiföldön gyakran csak tervek maradnak, vagy időben alaposan eltolódnak.  Mivel az új pályaudvar csak félig-meddig  működik ezért egyenlőre Hua Lamphong is félig-meddig megmaradt, mindenesetre a távolsági mozdonyok innen (is) indulnak. Mivel a közelben vagyok éppen, rögtön meg is nézem, talán veszek jegyet is a másnapi utazási tervhez. A jegypénztárnál rengetegen állnak, megkérdezem az információt mikor megy Ayutthaya-ba vonat és másnap reggel is ilyen sokan várakoznak a sorban? Vonat megy minden órában legalább egy, és igen, a sor mindig ilyen hosszú lesz. 

Másnak reggel korán érkezünk, hiszen a jegyre majd sokat kell várni, lelkileg felkészülve egy órás várakozásra. A pénztárnál sehol senki, semmi sor,  a jegy ára a következő vonatra 15 baht.

(Itt szeretném közbeszúrni, hogy a vonatjegyeket online is megrendelheti mindenki, de csak a 2. osztálytól kezdve.)

Siessünk, mert a mozdony mindjárt megy. Alig 30 perces várakozás után benyikorog egy rozoga szerelvény és már csak 20 percet kell várni arra, hogy elkezdjen döcögni. Az idő gyorsan múlik, nyitott ablaknál lehet élvezni a tájat, aki megéhezik, megszomjazik azokról gondoskodnak a szerelvények között állandóan ordítozó és száguldozó árusok. Turistákat alig látok, a csihuhu inkább a maszkot példamutatóan viselő és vidékre utazó thaiföldiek tömegközlekedési eszköze.

Aki szeretne a sok étel-ital  után a vonaton magán enyhíteni, az jobb ha a vonaton nem teszi. Vagy riszkírozza, hogy egy wc-nek nevezett lyukból kiesik a sínekre. Mosdási lehetőség egy minden utazó számára elérhető vízcsap, kéztörlési lehetőség nincsen. A forróságot a ventilátorok nem enyhítik, igaz a legtöbbje nem is működik, még szerencse, hogy minden ablak nyitva van. Egy másfél órás vidám zötykölődés után végre megérkezünk az ősrégi városba, ahol zsinórban elkezdődnek a meglepetések.

Még le sem szálltunk a vonatról, de már mint a keselyűk a prédára, ránk özönlik egy tuk-tuk horda. "Gyorsan, gyorsan, tessék bepattanni a taxiba. Máris indulunk Ayutthayába. Csak 300 baht egy óra, idegenvezetés beleértve."

Én inkább ballagnék, de egyenlőre keresem az utat. Nem is kérdezek thaiföldit, nem akarom megint a hadonászást elviselni, vadászok egy turistára. Ők mindig mindent jobban tudnak, mint a hazaiak. És valóban, hamarosan felvilágosítanak, a romok 5-6 kilométerre vannak és szét vannak szórodva. Vagy tuk-tuk kell, vagy taxi, vagy bérelni egy mopedet, vagy kutyagolhatok a hőségben. A Bangkokból érkező buszok még véletlenül sem mennek arrafelé, vajon miért nem? Hát erről szó sem volt az internetben, senki sem említette meg. Lehet, hogy a blogosok nem is jártak még soha erre? Akárhogyan is, szégyenszemre, lehajtott fejjel felkönyörgöm magam egy tuk-tukra, de előtte lealkudom az egy órás utat 2oo baht-ra. Annyit még el tudok viselni. Garantálják nekem, hogy a négyórás és az utolsó vonatot még visszafelé elérem. Csak thaiul beszélnek, érdekes idegenvezetés lesz. Egy térképet pakolnak elém és a feleségemtől megtudom, hogy a 13 templomot lehet megtekinteni, de mindenhol 50 bahtot kell fizetni. A farangnak természetesen, a thaiföldieknek csak 10 baht. Ez (szinte) minden thaiföldi parkban így működik, ennyi-annyi a belépő a thaioknak és annak a 5-10-szerese a turistáknak. Hová, melyikbe szeretnék menni? Kiválasztok 5 helyet bemelegítésnek és kezd felgyulladni a lámpa a fejemben, hogy minderre 1 óra nem lesz elég az életben. Na mindegy most már, mindenki kényelmesen elhelyezkedik a tuk-tukban. Mi ketten hátul, én végig összegörnyedve utazom, mert két méter magas vagyok, egy duci lány és köpcös társa elöl a vezetőfülkében. Hogy mire vigyáznak ketten nem tudom, de igazából nem is érdekel.

Indulanci!

A romok valóban a vasútállomástól nagyon messze vannak, talpalhattunk volna egész nap. Az első templomot 20 perc múlva érjük el, mondják az "idegenvezetők", hogy menjünk be, ők meg itt a bejáratnál várnak ránk. Nyugodtan nézelődjünk, nekik van idejük. Hát azt mindjárt gondoltam.

Mindenért kárpótolnak ezek a történelmi épületek, ha valaki közöttük sétálgat tényleg egy másik világban, a történelemben érzi magát és minden mást elfelejt. Nagy mozi az biztos. Már az első templomban el lehetne órákat tölteni, olyan csodás itt minden. De mivel ketyeg a taxióra, robogunk tovább. Egyik hely szebb és érdekesebb mint a másik, varázslatos minden. Közben a feleségem egy fáról apró gyümölcsöket szedegett, már az egész sapkája tele van. Mondjuk nem ezért jöttünk ide, de ő élvezettel majszolja az apró bogyókat. Az 5. templomkomplexum után feladom, az agyam a sok információt   nem bírja már rendesen feldolgozni. Egyet azért még megnézünk, egy fekvő Buddha-szobrot, mert éppen útba esik. Ez tetszik nekem a legjobban, főleg mert ingyenes.

Egy piacon megállunk, meghívok mindenkit egy itókára és megyünk vissza a vasútállomásra. Közben eltelt 3 és fél óra, vigyorgok magamban, hogy akkor ez most összesen 600 vagy 800 baht lesz? 700 baht, mondja a duci nő, ebből rögtön kiderül, hogy ő a főnök és az “idegenvezető” a tuk-tukos csapatban. Legalábbis ennyit meg lehet angolul beszélni vele. Adok neki 800-at, annyira meglepődik, hogy szinte leesik az álla. Mélyen meghajol előttem, az orra csak azért nem söpri a földet, mert a pocakjától nem ér le, és ebben a pillanatban érzem, hogy mennyire ki vannak éhezve ezek a szegény emberek egy kis keresetre. Megkérdezem tőle, hogy mikor megy az "utolsó" vonat, szerencsémre éppen hamarosan. Gondolja, hogy sokan lesznek rajta? Dehogyis, ilyenkor mindig üres. Megvesszük visszafelé a jegyeket, most meg fejenként 20 baht lett. Kiderül, ez expresszvonat, száguldani fog mint a rakéta.

A szerelvények tömve vannak, állni nem lehet. Ne kérdezz meg soha egy thaiföldit, vagy számolj vele, hogy az infókat amit kapsz tőlük, azt mind elfelejtheted.

Összefoglalva, véleményem szerint egy nap nagyon kevés Ayutthaya megtekintésére. Napokat simán el lehetne itt tölteni és akkor sem láttál mindent. A központi templomkomplexusokon kívül, szétszórva a város több részén és peremén több rom is található,  némelyik ingyenes. Feltétlenül szeretném megemlíteni, hogy a belső és nevezetesebb templomokat egy vizes csatorna vesz körül, amelyen egy kétórás  és 200 baht-os csónakázás is lehetséges. Visszafelé a Chao Phrayán még egy hajókázás is lehetséges, egészen Bangkokig. Én azt sem tartom kizártnak, hogy idegenvezetővel egyszer ide egy csoportos kirándulásra visszatérek. Maga az újváros és a környéke is elég izgalmas lehet. 

Akik szeretnének többet megtudni erről a csodálatos országról,  azoknak szeretettel ajánlom a frissen megjelent E-könyvemet.

Bővebben a következő linken.

Kattints a képre.