K.AMERY

James Bond nyomában

“Én Krabit ajánlom, csak 1 órára van Bangkoktól ha repülővel mész.” - hajolnak ki sokan derékig az erkélyen. Én tudom, hogy ez egy jóindulatú tanács, csak sajnos nagyon téves. Mert ebbe mindenki csak a nettó repülési időt számítja bele. Nem győzöm hangoztatni, hogy Thaiföldön néha még egy 20 kilométeres kirándulás is órákba kerülhet, az európai utazások távolságaival összehasonlítani teljesen értelmetlen. Mi reggel 9-kor taxival indulunk Bangkokból a Don Mueang reptérre, ahol a dugók után egy száz méteres sor fog a csekkelésnél várni mindenkit. A repülő különben is késik, fél egy van amikor startolunk. Az alig másfél órás fapados zötykölődés után egy kicsit várunk a csomagjainkra és a hoteltől megrendelt taxinkra. Azzal robogunk Ao Nang-ba, alig 30 kilométer. Summa-summarum, délután fél négykor megérkeztünk a hotelbe. Nesze neked egy óra Bangkoktól.

Én nem először járok Krabin, ott is leginkább Ao Nang-ban szállok meg. Mivel két fiatal lány is velünk jön, kivételesen online foglalok, egy 66 négyzetméteres, kétszobás kérót, két fürdőszobával, két erkéllyel, a két szobát összeköti egy ajtó. Ideális a számunkra. Ára egy hétre a Booking-nál 1260 euró reggeli nélkül, az Agodá-nál ugyanennyi de reggelivel. Érdekes, ha személyesen foglalsz, minden 160 euróval többe kerül. Mindig érdemes az árakat összehasonlítani. Ahhoz képest, hogy 4 csillagos hotel, a következő napokban tapasztalhatjuk, hogy egyszer a klíma döglik be, máskor a wc lehúzása nem funkcionál, a reggeli nem méltó egy csillagos szálláshoz, és a tisztaság sem csillagos ötös. Mindezt csak azért mesélem el, hogy tudjátok, ezért nem reklámozok sosem szállásokat. Mindenesetre mi ilyen apróságokkal nem hagyjuk a kedvünket elrontani. Feltétlenül meg kell említenem, hogy (majdnem) minden hotelben előre megrendelhetsz a reptértől a hotelig egy taxit, és az ár fejenként egységesen mindenhol 150 baht. De a reptéren az utasokra várakozó minibuszok is pontosan ezzel az árral dolgoznak. Ez évekkel ezelőtt nem így volt.

Ao Nang, Krabi tartomány legnépszerűbb üdülőhelye, a repülőtértől kb. 30 kilométerre van. A 20. század végéig az apró halászfalut csak a backpackeres fiatalok ismerték, de hamarosan a nemzetközi tömegturizmus egyik központjává nőtte ki magát. Itt thaiföldi autentikus életet hiába keresel, a turisztikai központ semmiben sem különbözik a világ minden pontján megtalálható üdülőhelyeitől. A helyi kultúra maximum csak díszletként szolgál, a fő hangsúly a turisták igényeinek kielégítésén van. A 10.000 lakosú városkába évente több millió turista is érkezhet. Orrba-szájba éttermek, bárok, üzletek, shopping boltok, egy éjszakai piac kígyótól békáig mindenig, 10 méterenként utcai “turistás irodák”, amelyek kivétel nélkül ugyanazokat a kirándulásokat nyújtják. Phukettel ellentétben itt piroslámpás bár, nagy ricsaj, zenebona, üvöltözés este nincsen. Habár a városkában hiányoznak a látványosságok, de kiváló kiindulópont számtalan, akár a szárazföldi, akár a tengeri kiránduláshoz. 

Ao Nang strandja sem semmi, a keleti rész a parton sorakozó bárokkal kifejezetten kellemes, sokan inkább átruccannak a Railay Beach-re. Nem véletlenül. Thaiföld legszebb strandjai közé tartozik, és ha a “Beach” filmet itt forgatták volna, akkor minden hülye a mai napig itt törne-zúzna. Itt a képeslap közepén fürödhetsz a türkizkék, kristálytiszta vízben, a dzsungel árnyékában, az égbe meredező mészkősziklák és pálmafák társaságában, napozhatsz a porcukorfinom fehér homokos strandon. A strand ugyan ingyenes, de a helyben vásárolt csemegék drágábbak mint Ao-Nangban. Ezenkívül lehet kajakozni, sziklát mászni, snorkelezni, a napozás közben a bikinis lányokat, fiúkat kuksolni. Ki mit szeret. Apropó napozás. Mint rutinos utazó tudom, hogy a szűz, fehér testek a trópusi éghajlatban pillanatok alatt leégnek. Sajnos a napkrémet elfelejtettük, a három thaiföldi lánynak különben sem kell, hiszen ők még a vízbe sem mennek be. Az égbolt kicsit fátyolos, a nap nem tűz forrón, gondoltam egy félórás lubickolást megkockáztatok. Este az egész testem olyan vörös mint a rák segge, a lábaim napokig égnek, még felállnom is kínszenvedés. Pedig hány posztban intettem mindenkit óvatosságra. Csak az vigasztal, hogy jó fogorvos is kihúzott már jó fogat. Nem akarom szaporítani a szót, a Railay Beach meglátogatása, ha már itt esz a fene, egy kötelező program. A félszigetet egy 15 perces csónakázással lehet elérni, az ára évek óta változatlanul 100 baht oda és 100 vissza. A strandtól nem messze, az őserdő közepén, van két hotel is, nem semmi árakkal. 

Ao Nang-ból számtalan napos tengeri kirándulás között válogathatsz, egyik szebb mint a másik. Kínálatban nincsen hiány, az árakban annál inkább. Ne zavarjon a prospektusokban megjelölt napi ár, nem érdekel senkit sem, még az eladót sem. Abban a pillanatban, hogy kezedbe vettél egy prospektust, rögtön lealkudják az árat saját maguknak - természetesen csak neked. Ne hagyd magadat hülyíteni, tessék nyugodtan tovább alkudozni. Nálam az ár 2600 baht-nál kezdődött, a végén fejenként 1100 lett belőle. Ugyanerra az útra néhány éve 1200 baht-ot fizettem, mellettem a hajón a cimbora meg 1800-at. Szóval nem mindegy. Nem akarok kukacoskodni, de a “segítőkész” magyaroknál az árak még jobban meg vannak borsózva, Phuketen még a háromszorosa is lehet. De arrafelé ugyanazok a turák  különben is sokkal drágábbak mint Ao Nangban. 

Szerintem a sok hajókirándulás közül a James Bond szigeti a legszebb és legizgalmasabb, feltéve, ha a hajókázást a Phang Nga öbölben kezded. Miután felcsigáztam a lányok érdeklődését, alig várják, hogy útra keljünk. Ahogy beszállunk a minibuszba, máris szorgalmasan alszanak, lehajtott fejük jobbra-balra zöttyen útközben. Ezen nem is csodálkozom, a thaiföldieket tapasztalataim szerint csak három dolog érdekli igazán, a kajálás, a telefon pörgetés és a durmolás. Utána jön egy hatalmas légmentes szünet. Amikor megállunk a Wat Suwan Kuha-nál, egy varázslatos templombarlang majmokkal, amely (többek között) egy 15 méteres Buddha szobrot is rejt, nem is mennek be, inkább kint a padon szelfiznek. Amikor este egy tengerparti kellemes étteremben romantikázni szeretnék, nem a naplementét fényképezgetik, hanem orrba-szájba szelfiket löknek. Most megszámoltam, összesen 142 képet készítettek. 

A Phang Nga öböl kikötőjében egy longtail-boot vár bennünket, és megkezdődik az egyik legszebb thaiföldi csónakázás a szigetek, a mészkősziklák, a mangrove erdők között. Nagy mozi az biztos. Hamarosan elérkezünk a híres James Bond szigetre, amelynek a becsületes neve Khao Phing Kan. A tökmag szigeten borzalmas sokan tolongunk, mindenki a Ko Tapu, a 20 méter magas mészkőszikla előtt fényképezget, mintha nem lenne a környéken több millió hasonló kődarab. De hát az nem ugyanaz, a többinél nem kergette James Bond a gonosz Scaramanga-t. A szigeten van egy hasadék is a sziklában, szerintem sokkal látványosabb mint a 007 szikla. A sziget különben alig néhány száz méteres, pillanatok alatt be lehet járni, és a fele giccseket árusító bodékból áll.

Egy félórás vidám kajakozás után tovább csónakázunk a Panyee szigetre, a tengeren úszó halászfaluba, ami a környezet egyik legnépszerűbb, és legszebb látnivalója. Az 1600 muszlim halász szinte mindegyike rokonságban él egymással, 200 évvel ezelőtt az őseik az egész települést  a víz felett cölöpökre itt építették fel. Megebédelünk és legnagyobb csalódásomra nem marad a idő a sziget besétálására. Ezt Thaiföldön többször is megettem, a túráztatók megígérnek fűt-fát-tücsköt-bogarat és annak a felét sem tartják be, mindig rohanni kell. Pedig az alig 0,5 négyzetkilométeres településen is akadnak érdekességek, egy muszlim templom, az iskolához tartozó úszó focipálya és rengeteg szuvenírbolt. Mindegy, a többieket ez egyébként sem érdekelte volna. Most, hogy bekajáltak csak ásítozni tudnak. Beszálltunk a hajóba, délután 5-re visszaszállítottak mindenkit a szállodájába. Ma a thaiföldi lányok korán aludni mentek, hiába na, nagyon fárasztó nap volt. 

Amikor Bangkokban landolunk, felmerül a kérdés, hogyan, mivel menjünk haza. Én változatlanul azon a véleményen vagyok, hogy a fővárosban a Grab és a Bolt taxikat komplett elfelejtheted, mert semmivel sem olcsóbbak, de annál megbízhatatlanabbak, mint a normális taxik. (Ez vidéken már nem érvényes.) Most mégis egy kivételt teszünk, rendelünk egy Grab taxit. Az elsőt lemondjuk, mert nincsen benne légkondicionáló, a másik kettő, az egyik 380, a másik 420 baht lett volna, nem érkezik meg, egy rövid idő után jelzik, hogy nem jönnek. Marad mégis a public taxi, amely a földszinten van. Mikor hazaérünk 360 baht mutat a taxióra. Nem tudom, hogy figyeltél-e?

 Aki többet szeretne megtudni a thaiföldi életfilozófiáról, azoknak szívesen ajánlom a megjelent e-könyvemet. 

Bővebb információért kattints a képre!